Tudáskikötő

Missziónk


A Milestone Tudáskikötő hazai és nemzetközi tudást gyűjt, hoz létre és vált gyakorlatra. Sokszínű közössége – amely a Milestone öregdiákjaiból, a magyar diaszpóra tagjaiból valamint a hazai és nemzetközi tudományos, gazdasági és kulturális élet képviselőiből áll – programok, projektek és egyéb együttműködések megvalósításán keresztül ennek a tudásnak a hazai becsatornázását segíti elő. Célja, hogy tevékenysége által minél több öregdiák és magyar diaszpóra-tag térjen vissza külföldről, megszerzett tudását és tapasztalatát az ország javára fordítva. A Tudáskikötő a találkozások és a gondolatcsere helyszíne, katalizálja az innovációt és a pozitív változásokat, amelyek képessé teszik Magyarországot arra, hogy a lehető legfelkészültebben válaszoljon a 21. század kihívásaira.

Víziónk


Olyan Magyarországban hiszünk, amelyben a tudás és a tehetség az előrejutás alapja mind az egyén, mind a társadalom szintjén. A Tudáskikötőt egy olyan csomópontnak tekintjük, amelyen keresztül a nemzetközi tudás és tapasztalat beáramlik az országba és a helyi tudással és gyakorlattal kölcsönhatásba kerülve lokális és globális szinten egyaránt hatni tudó innovációt és változást generál. Azt szeretnénk, hogy a Tudáskikötő legyen a kiindulópontja annak, hogy Magyarország újrapozicionálja magát az 21. századi világban.


Küldetésünk megvalósításának keretében 2022 márciusában elindítjuk rendezvénysorozatunkat, amelyben előadások, kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok és közösségi összejövetelek valósulnak meg a Milestone Intézet Wesselényi utcai otthonában. Szervezünk speciális, kifejezetten öregdiákjainknak szóló eseményeket is, amelyek amellett, hogy a jelen és a jövő hazai munkaerőpiaci lehetőségeire fókuszálnak, elősegítik a külföldön tanuló magyar diákok és a tágabb értelemben vett diaszpóra hazatérését.
Mivel fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az intézményünk otthonául szolgáló kerület és a főváros szellemi és kulturális életéhez, évente több alkalommal olyan programokat valósítunk meg, amelyek nyitottak a nagyközönség számára.

Események

A Milestone Tudáskikötő követekező eseménye a Galileo Night lesz szeptember 23-án, 18:00 órától az intézet Dísztermében.

A Galileo Night első alkalommal megrendezésre kerülő tudományos est, amelyen a Milestone Intézet diákjai kutatási eredményeiket TED-stílusú előadások keretében ismertetik meg a közönséggel.

Estünkön 12 Milestone-os diák mutatja be kutatási eredményeit egy-egy rövid, szabatos előadásban. Az előadások a fiatal generáció tagjait foglalkozató tudományos és társadalmi problémákat boncolgatják. Megtudhatjuk például, hogy egy kapitalista gazdaságban megszüntethetők-e a fogyasztásra épülő életstratégiák; hogy van-e összefüggés társadalmi berendezkedésünk és szépségideáljaink között, de akár azt is, hogy segíthetik-e a genetikai kutatások a mézelő méheket az egyre gyakoribb hőhullámok elviselésében.
Az esemény angol nyelvű. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Élet – Mű. Beszélgetés Bak Imrével

A Milestone Tudáskikötő szeretettel meghívja Önt és Partnerét következő rendezvényére, amelyen Bak Imrével Hegedüs Orsolya beszélget, 2022. július 7-én csütörtökön 18 órától a Milestone Intézet Dísztermében.

A beszélgetés fókuszában Bak Imre kivételes életútja áll, amely a huszadik század derekán indult, és napjainkban is töretlen aktivitás jellemzi. A magyar neoavantgárd nagymesterének kitartó, következetes, megalkuvásoktól mentes művészi munkássága, bár a kezdetektől az itthoni és a régióbeli élvonalban tartották számon, csak az elmúlt évtized során jutott el a megérdemelt szintű nemzetközi elismertségig. Bak Imre művei napjainkban a kortárs hazai műtárgypiac legkeresettebb és legmagasabb áron értékesített alkotásai között vannak, és olyan rangos nemzetközi közgyűjteményekben szerepelnek mint a New York-i Metropolitan Múzeum, a londoni Tate vagy a berlini Nemzeti Galéria. A 83 évesen is aktív művész pályáját és életét számos kihívás és akadály nehezítette, amelyek többsége abból fakadt, hogy egész életében Magyarországon élt és alkotott. Azt, hogy a mindenkori körülményeken felülemelkedve korán világszínvonalú művésszé tudott válni, tehetségének, szorgalmának, rezilienciájának és emberi tartásának köszönheti, amelyek árnyalt gondolkodásmóddal, nyitottsággal és széleskörű tárgyi tudással párosulnak.
Hegedüs Orsolya ezalkalommal Bak Imre emberi oldalára helyezi a beszélgetés hangsúlyát: életének és pályájának a művészeti szakirodalomban nem olvasható történetéről fogja kérdezni az alkotót.

A beszélgetést követően szeretettel látjuk Önöket a művész tiszteletére rendezett fogadáson.

Az esemény a Bak Imrét képviselő acb Galéria támogatásával valósul meg.

Május 19-én, 18.30 órakor, a Milestone Intézet Dísztermében kerül megrendezésre a Budapesti Vándor-Révész Kórusfesztivál és -verseny nyitókoncertje.

A kórusmuzsika kedvelői igazi különlegességeket hallgathatnak meg: a Budapesti Vándor Kórus világhírű lett komponisták műveit adja elő.

Az eseményre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk.

Bővebb információ a koncertről: https://www.facebook.com/events/769582074031222 

Megérkezések – Folytatás vagy újrakezdés?
Kerekasztal-beszélgetés

Időpont: 2022. április 9. szombat, 19 órától
Helyszín: Milestone Intézet, VII. Wesselényi u. 17., Díszterem
Moderátor: Nemes Orsolya
Résztvevők: Fodor Éva, Kopeczky Róna, Dr. Lukács Noémi

A beszélgetés témája a külföldről való hazatelepülés. Vendégeink olyan magyar nők, akik külföldön tanultak, dolgoztak, indították el a karrierjüket, vagy már fel is építették azt, majd Magyarországra költöztek, hogy itt folytassák életüket és munkásságukat. A sikeres itthoni folytatás bizonyítéka, hogy mindhárman szakmájuk ismert és elismert szereplői. Egykori döntésük hátteréről, hazatelepülésük motivációiról kérdezzük őket, valamint arról, hogy történetük további alakulása hogyan viszonyult eredeti elvárásaikhoz. Milyen kihívásokkal szembesültek Magyarországon, milyen segítségeket kaptak, voltak-e nehézségeik az itthoni viszonyokhoz és a szakmai környezethez való alkalmazkodással? Hogyan gondolnak vissza akkori döntésükre mai fejjel?

A beszélgetés moderátora Nemes Orsolya, kommunikációs tanácsadó, prezentációs tréner, a Milestone Solutions Lab munkatársa. Többszörös TEDx előadó, a HVG magazinok és a Forbes vendégpublicistája, a Generációs mítoszok című könyv szerzője.

Fodor Éva szociológus, a CEU Gender Studies tanszékének professzora és az egyetem rektorhelyettese. Kutatási területe a társadalmi egyenlőtlenségek, ezen belül is a munkaerőpiacon tapasztalható nemi kiegyensúlyozatlanság. Nemrég jelent meg Az antiliberális Magyarország genderrezsimje című angol nyelvű könyve.

Dr. Lukács Noémi molekuláris biológus, korábban a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem oktatója és kutatója, majd a Szegedi Biológiai Központ csoportvezetője, később 2014-es nyugdíjazásáig a Szent István Egyetem (jelenleg Corvinus Egyetem) tanszékvezetője. Nevéhez fűződik egy a Covid-19 vakcinagyártásban fontos ellenanyag felfedezése még németországi időszakából, amelynek előállításához dédszülei felújított házában rendezett be világszínvonalú laboratóriumot.

Kopeczky Róna kurátor, művészettörténész, PhD fokozatát a Sorbonne-on szerezte. Korábban a budapesti Ludwig Múzeum nemzetközi művészetért felelős kurátoraként dolgozott, jelenleg a budapesti acb Galéria művészeti vezetője. Tagja volt az OFF-Biennále kurátori csapatának valamint társalapítója az Easttopics platformnak, amely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik.

A beszélgetés a Future:Hungary-vel együttműködésben valósul meg.

“Ne nézz fel!”
Fikció és valóság – ahogy tetszik?
Kerekasztal-beszélgetés

Időpont: 2022. március 19. szombat, 17 órától
Helyszín: Milestone Intézet, VII. Wesselényi u. 17., Díszterem
Moderátor: Kőszeghy László
Résztvevők: Ámon Ada, Bene Márton, Sonnevend Júlia

A Jennifer Lawrence és Leonardo DiCaprio alakította tudóspáros arra vár, hogy sorra kerüljenek Amerika legnézettebb reggeli műsorában. Idegesek: nem könnyű hírül adni a világnak, hogy egy hatalmas üstökös tart a Föld felé, és ha nem cselekszünk, végez mindannyiunkkal. Az adás előtt azonban emlékeztetik őket: „csak lazán!”. A tudósok tekintete még inkább elsötétül.

A “Ne nézz fel!” allegorikus-szatirikus tanmese korunkról, amely hadilábon áll az igazsággal – és az igazságról szóló beszéddel. Hogyan kellene kommunikálni a klímatudósok baljósan egy irányba mutató eredményeit? Mik a fő akadályai hatékony klímakommunikációnak? Meghívott beszélgetőtársaink különböző társadalomtudományi és szakpolitikai perspektívákból fognak hozzászólni a film által felvetett, sokunkat foglalkoztató kérdésekhez, az emberek történetéhségétől kezdve menthetetlen érzelmességünkön át a szenzációra épülő közösségi média működéséig. A beszélgetés résztvevői Ámon Ada közgazdász, energia- és klímapolitikai szakember, Budapest főpolgármesterének klímaügyekért felelős főtanácsadója, Bene Márton politológus-szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint Sonnevend Júlia médiakutató, a New York-i New School for Social Research Szociológia Tanszékének oktatója. A beszélgetést Kőszeghy László, a Milestone Intézet tanára és a CEU filozófia szakos PhD-hallgatója moderálja.

Ámon Ada – közgazdász, energia- és klímapolitikai szakember, jelenleg Budapest főpolgármesterének klímaügyekért felelős főtanácsadója, korábban az Energiaklub majd az E3G Közép-Kelet-európai programjának vezetője volt.

Bene Márton – politológus-szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, kutatási területei a politikai kommunikáció és a politikai viselkedés.

Kőszeghy László – a Milestone Intézet tanára és mentora, a CEU filozófia szakos PhD-hallgatója.

Sonnevend Júlia – médiakutató, jelenleg New York-i New School for Social Research oktatója, az utóbbi években kutatásai középpontjában a globális mítoszok kialakulása és társadalmi jelentősége, valamint az emberi vonzerőnek a hétköznapi életben és a politikában betöltött szerepe áll.

 

Table of contents