Arató József

Subjects: Kognitív pszichológia
Division: Természettudományok
Position: Mentor, Modulvezető
Years: 2017-2018

József számítógépes és kognitív idegtudománnyal foglalkozik. Az egymással összefüggő három tudományterület iránti érdeklődése a felsőoktatásban töltött évek során alakult ki. Először idegtudománnyal kezdett el foglalkozni és az ELTE-n diplomázott biológusként. Mesterdiplomáját kognitív tudományokból szerzete a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, jelenleg pedig PhD-hallgató a Közép-európai Egyetemen (CEU) szintén ezen a területen. Doktori tanulmányai során 2014/15-ben egy évig ismét idegtudománnyal foglalkozott és a svájci Fribourg Egyetem egyik laboratóriumában dolgozott. 2016-ban három hónapig a Hamburgi Egyetem biofizikai laboratóriumának munkatársa is volt. Mindezek mellett nyári kurzusokon tanult számítógépes modellezést a New York University of Shanghai-on 2016-ban, valamint a Minnesota Egyetemen 2017-ben.