A Milestone Intézet – társadalmi felelősségvállalása jegyében – elkötelezett a közoktatásban zajló munka támogatása iránt. Azon dolgozunk, hogy diákok minél szélesebb köre részesülhessen az Intézet több mint 80 kutatója és tanára által felhalmozott tudásból és tapasztalatból. Az Intézet Nominate Your Class kezdeményezése négyféle módon próbálja a középiskolások orientációját, továbbtanulását, jövőbeli sikereit segíteni. A programnak – az alábbi linken keresztül elérhető jelentkezési lap kitöltésével – bárki részese lehet, akár osztály-, akár iskolai szinten.
Pályaorientációs és továbbtanulási workshop
A tipikusan osztályfőnöki óra keretében tartott, egyéni igényekhez igazított pályaorientációs és továbbtanulási workshop célja, hogy segítse a középiskolai osztályokat a továbbtanulás tudatosabb megtervezésében, faktválasztásban, az egyetemi szakválasztásban, és a pályaorientációs kihívások leküzdésében. 35 fősnél nagyobb csoportok (teljes évfolyamok részvétele, vagy iskolai témanapok) esetében workshop helyett előadást is szívesen tartunk a témában.
Pályaorientációs és továbbtanulási workshop alsóbb évfolyamoknak
A tipikusan osztályfőnöki óra keretében tartott, egyéni igényekhez igazított pályaorientációs és továbbtanulási workshop célja, hogy segítse az osztályokat a továbbtanulás tudatosabb megtervezésében. Általános iskolás diákoknak a középiskolai tanulmányok tudatos megtervezéséhez nyújtunk útmutatót. 35 fősnél nagyobb csoportok (teljes évfolyamok részvétele, vagy iskolai témanapok) esetében workshop helyett előadást is szívesen tartunk a témában.
Tudományos szakszeminárium angol nyelven
A tudományos szakszeminárium célja, hogy a diákok megtapasztalják, milyen egy angolszász egyetem szemináriumán részt venni, és hogy motivációt kapjanak az egyéni felkészüléshez. Az Intézet egyik oktatója valamelyik tanóra vagy osztályfőnöki óra keretében egy előre egyeztetett tudományos témában tarthat órát. 35 fősnél nagyobb csoportok (teljes évfolyamok részvétele, vagy iskolai témanapok) esetében workshop helyett előadást is szívesen tartunk a témában. A javasolt témákról itt olvashatsz többet.
Egyetemi felvételihez segítségnyújtás végzős osztályoknak
Idén érettségiző osztályok esetében gyakran sokan bizonytalanok a szak- és egyetemválasztásban – orientációval, valamint felvételivel kapcsolatos kérdések megválaszolásában is szívesen segítünk, és megosztjuk a diákokkal tapasztalatainkat.