Házas Anna, a Kürt Alapítványi Gimnázium ’Év Diákja’ díj kétszeri nyertese, 2018-ban csatlakozott a Milestone Intézethez, mert fiatal kora óta tudta, hogy külföldön szeretne tanulni. Emellett már régóta érezte, hogy a középiskolás elvárások nem jelentenek elég kihívást számára, annak ellenére, hogy a gimnáziuma nem egy általános magyar tanrendet követ, hanem választható tantárgyakat is kínál, többek között demokrácia, politikatudomány és filozófia órákat is. Ennek köszönhetően nem volt idegen számára a Milestone Intézet rendszere. Ezek hatására Anna érdeklődése megnőtt a társadalomtudományok iránt, amiket a Milestone-ban még jobban meg tudott ismerni. Elmondása szerint, az első milestone-os nyarán a tengerparton az anyukája szociológia könyveit bújta, és minden alkalmat megragadott arra, hogy tovább bővítse tudását. Anna több esszé versenyen is részt vett milestone-os diákévei során. A 2020-as Immerse Education Essay Competition ‘Nemzetközi Kapcsolatok’ kategóriában benyújtott esszéjét például a legjobbak közé válogatták és részleges ösztöndíjjal díjazták a cambridge-i egyetem nyári programjára. Esszéjében Anna az orosz államfő, Vladimir Putin, egyik idézetét elemezte, és konkrét példákon keresztül mutatta be, hogy a képmutatás milyen gyakori eleme Putin politikájának.

Házas Anna

Továbbá, a Milestone Intézetben töltött ideje alatt Anna aktív tagja volt a Model United Nations (MUN) Klubnak és többek közt megismerkedett a szociálantropológia tudományával, valamint a politikatudománnyal és a szociológiával is, így sikerült neki leszűkíteni, hogy mik is érdeklik igazán és rájött, hogy ezeket szeretné tovább tanulni az egyetemen. Így Anna végül az Amsterdam University College (AUC) Liberal Arts and Sciences szakán fogja folytatni tanulmányait. De hosszú volt az út, mire ez a döntés megszületett. 

 Anna négy különböző országba is beadta a jelentkezését: Angliába, Hollandiába, Kanadába, valamint Ausztriába, és még az USA-n is gondolkodott, de az már túl sok energiabefektetésnek bizonyult volna, így végül oda nem jelentkezett. 

A Brexit miatt szinte majdnem biztos volt abban, hogy sajnos nem fog tudni az Egyesült Királyságban tanulni, hiszen nagyon bizonytalan volt az ösztöndíjak és a pénzügyi támogatás helyzete. Ennek ellenére, mégis úgy döntött, hogy mindenképp jelentkezik a University of Cambridge-be, valamint még négy másik angliai egyetemre, köztük a University of Edinburgh-ba, University of Manchester-be, University College London-ba és a Royal Holloway-ba – mindenhol szociológia és politika fókuszú szakokra, valahol német nyelvvel is kombinálva -, hiszen az utolsókig bízott abban, hogy EU-s diákok a régi feltételekkel tudnának kint tanulni, emellett egy életen át bánta volna, ha egyáltalán be sem adja a jelentkezést. Cambridge-ben két interjún is részt vett, de sajnos az utolsó körön nem jutott tovább, így nem kapott ajánlatot, viszont az összes többi angliai egyetemtől kapott és teljesítette is őket, de sajnos mindegyiket vissza kellett utasítania a Brexit miatt. Így Hollandia lett az új cél. Hollandiába három helyre adta be a jelentkezését, a University of Amsterdam-ba (UvA) Political Science szakra, a leideni egyetemen International Studies szakra, valamint a végső döntésére, az Amsterdam University College (AUC) Liberal Arts and Sciences szakára, ahol egy nyelvet – a németet – is tanulni fog. Az utóbbi szak tartalmaz egy fél éves külföldi szemesztert, amely nagyon tetszett Annának, és ez is hozzá segítette ahhoz, hogy ezt a szakot válassza. Mivel Amszterdamban lakás találási krízis van, az is megkönnyítette Anna döntését, hogy a választott egyeteme a kurzus teljes időtartamára biztosít a diákjainak kollégiumi szállást, így ezen nem kell aggódnia. 

Annának nagyon kecsegtető volt még Torontó is, a Lester B. Pearson ösztöndíj – amelyet évente 37 nemzetközi diák kap meg és négy éven keresztül pénzügyi finanszírozással jár -, pedig külön elnyerte tetszését. Ennek az ösztöndíjnak a célja, hogy a jövő fiatal vezetőit kiemeljék onnan, ahol élnek és ahol nem feltétlen kapnának olyan oktatást, amit a University of Toronto adna számukra. Itt Anna Political Sciences szakra jelentkezett, és még egy pozitívuma lett volna az egyetemnek, hogy tudta volna folytatni a hoki karrierjét, amit már majdnem tíz éve űz itthon. Annát fel is vették a torontói egyetemre, viszont sajnos az ösztöndíj hiányában ezt vissza kellett utasítania. A szomszédos Ausztria is szóba került, hiszen a CEU Culture, Society and Politics kurzusa nagyon tetszett Annának, mert tartalmazza az összes olyan diszciplínát, amik őt érdeklik, arról nem is beszélve, hogy az osztrák közegben tudta volna gyakorolni a német tudását, amit még általános iskolában sajátított el. Ide is felvételt nyert – amiről a maga a dékán előre tájékoztatta­ -, viszont mivel nagyon sok milestone-os barátja megy Hollandiába és az amszterdami Liberal Arts szak egy még szabadabb programmal rendelkezik, így egyre jobban tetszett neki, hogy Hollandiába menjen tanulni. Ezzel nem volt egyedül, hiszen sok diáknak átrendezte a Brexit az eredeti terveit, így végül a CEU-t kizárta Anna. 

Ezután a hosszú és eseménydús út után, Anna pár hónapon belül megkezdi az egyetemi éveit Hollandiában és ezáltal lehetősége nyílik egy új szemszögből megismerni a szociológiát, politikatudományt, egyenlőtlenséget és még sok mást, valamint egy új országban élni, kapcsolatokat építeni és felfedezni a világot. Sok szerencsét kívánunk Annának és gratulálunk az eddig elért fantasztikus eredményeihez!