A Milestone Intézet két diákja, Kuhár Linda (VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium) és Papp Dávid (Kürt Alapítványi Gimnázium) csapattársukkal Názer Lilivel (VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium) együtt bejutottak az EdisonKids Kihívás döntőjébe. Az EdisonKids egy 12-18 éves diákoknak szóló játékos kihívás azzal a céllal, hogy fiatal diákokat vonjon be abba, hogy innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a világunkban jelenlévő problémákra. A verseny során a résztvevő csapatoknak egy általuk kiválasztott, legalább 1000 embert érintő problémára kell megoldást találniuk. A verseny négy szakaszból áll. Először is a diákoknak egy videót kell készíteniük, amelyben elmagyarázzák a problémát, amire keresik a megoldást, valamint bemutatják, hogy miért ők a legjobb csapat a megvalósításához. Második lépésként részt vesznek egy online Design Thinking workshopon, ahol megismerkedhetnek többek között a kreatív gondolkodás és a problémamegoldás modern eszközeivel, amelyek elengedhetetlenek az üzleti modelljük megtervezéséhez és egyoldalas leírásának összeállításához. Ezt a szakaszt követően a legjobb nyolc csapat bejut a harmadik fordulóba, ami az ideáik megvalósításának időszaka. Végül a csapatok egy online prezentáció keretében mutatják be ötleteiket a szakmai zsűri előtt. Mivel a kihívást a Samsung támogatja, a három legjobb csapat különféle Samsung termékeket nyer nemcsak saját részre, hanem mentoraik és iskoláik számára is. 

Linda, Lili és Dávid nagyon élvezték a versenyen való eddigi részvételt, mentoruk, Mészáros János segítségével és támogatásával már beadták az ötletükről szóló pitch videót, valamint az üzleti tervüket részletező egy oldalas dokumentumot is. Jelenleg a verseny harmadik fázisában vannak, ahol az ötletük tesztelésén, megvalósításán dolgoznak, és készülnek a következő hetekben sorra kerülő zsűri előtti végső prezentálásra. Ennek során egy komplex alkalmazást (app) és egy weboldalt építenek ki, miközben létrehozzák a termékük ellátási láncát is. Bár ez rengeteg energiát és munkát igényel, a csapat minden tagja optimista és ambiciózus az elkövetkezendőkkel kapcsolatban. A verseny során a diákok a Milestone Intézetben megszerzett ismereteiket és tapasztalataikat is jól hasznosíthatják, tovább erősíthetik kritikus és analitikus gondolkodásukat, kreativitásukat, valamint csapatmunkájukat.

Ahogy Dávid elmondta nekünk: “Két héten keresztül szinte minden este az üzleti tervünkön dolgoztunk. Fárasztó volt, de most már tudjuk, hogy abszolút megéri.”

Lili is hasonlóan vélekedik: “Két héten keresztül minden este hosszú megbeszéléseink voltak, ami fárasztó volt, de egyben izgalmas és szórakoztató is.”

Szerencsére mindegyik diáknak más-más területen van tapasztalata, így könnyű volt a feladatokat elosztani, remek ötletekkel előállni és egy színes csapatként együtt dolgozni. Lili volt a felelős az egyoldalas üzleti terv szövegének megírásáért, amelyhez Linda végezte a kutatást, Dávid pedig a dizájnra ügyelt.  

A diákok teljes erőbedobással dolgoznak a verseny utolsó szakaszáig, hiszen ahogy Linda is elmondta: “Nagyszerű lehetőségnek érzem, hogy valami olyat hozhatunk létre, ami segíthet az embereknek, és annak is örülök, hogy nekünk, diákoknak, lehetőségünk van valami újat létrehozni, és hangot adni az ötleteinknek.” 

Gratulálunk kiemelkedő teljesítményükhöz és sok sikert kívánunk a végső fordulóhoz!