A küzdelem a bezártsággal, a társas interakciók csökkenése és a szorongás az ismeretlentől jelenleg mindannyiunk elé kihívásokat állít. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen hatással lehet a karantén időszaka a mentális és lelki egészségünkre és hogy mit tehetünk ezek megóvásáért. Fischer Paula pszichológust, a Milestone mentorát, a CEU kognitív tudományok tanszékének kutatóját kérdeztük. 

Milyen hatással lehet ránk a karantén?

Ez egy eléggé összetett kérdés, és máshogy hathat egyénenként, mind mentálisan mind lelki szinten. Az izoláció senkinek sem könnyű hosszú távon, nem véletlenül használták régen büntetésként (persze nagy különbség, hogy most tudjuk tartani a kapcsolatainkat a szeretteinkkel, elfoglaljuk magunkat a munkánkkal vagy egyéb otthoni tevékenységekkel).  A mostani helyzetben viszont az izoláció még egy stresszor, hogy pont akkor nem tudunk találkozni a szeretteinkkel, amikor igazán szükség lenne erre, hiszen a világ járvány miatti aggodalom és feszültség szinte mindannyiunkat érint. A legtöbben aggódunk, hogy hányan fognak még meghalni, vagy, hogy elveszítünk valakit akit szeretünk, és hogy egyáltalán meddig tart ez az egész furcsa szituáció.

Ugyanakkor ez a fajta izoláltság elindíthat egy olyan fajta lassulást, ami segíthet fókuszálni, akár jobban már meglévő feladatainkra, vagy új dolgokra.

Nem kell reggel a munkába rohanni, nem utazunk, nem járunk el naponta vásárolni.  Tehát a dolog két élű, a lassulás segíthet a figyelemben, ugyanakkor a stressz helyzet, ami most az életünk szinte minden területén megjelenik, éppen koncentráció nehézséget okoz. Szerintem mindenki átéli, átélheti ennek előnyeit és hátrányait, de az már egyén függő, hogy ki mikor jut el egy optimális állapotba, mikor tud egy hatékony napi rutint kialakítani és értékelni az új helyzettel járó előnyöket. 

Hogyan hat az agyi folyamatokra a bezártság? Elképzelhető, hogy ilyenkor valami véglegesen megváltozik?

Ezt a kérdést nehéz tömören megválaszolni, mert sokféle agyi folyamatról beszélünk, így a válasz attól is függ, melyikre vagyunk leginkább kíváncsiak. Korábban már említettem, hogy a csökkentett inger (pl. nem kell 5 féle helyre  mennünk napközben, vagy nem találkozunk sok emberrel) kedvezően hathat a koncentrációra, hiszen az agyunk ebből a szempontból nincs leterhelve, nem kell egyszerre több dologra figyelni, a figyelmi kapacitása pedig minden embernek limitált, kinek jobban, kinek kevésbé – itt óriási kilengések nincsenek, általában a rövid távú memóriánkban nagyjából 5+/-2 elemet vagyunk képesek tárolni. Erre a legegyszerűbb példa az, hogyha egy listából szavakat kell felidézni, akkor egy átlagos képességű ember 3-7 szót fog tudni visszaidézni. Persze ez a helyzet egyénenként változhat, egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek kevesebb lett a dolga, sőt, valakinek többet kell most segíteni otthon, közben kitalálni, hogy hogyan oldja meg a távmunkát vagy távoktatást, illetve a stressz sem hat kedvezően a koncentrációra egy bizonyos szint után. Stressz alatt  itt arra gondolok, ami nem az adott feladatunkkal kapcsolatos, hanem valami más, külső dologgal, például, hogy milyen károkat fog okozni a vírus és a gazdasági visszaesés a társadalomban. 

Maga a  szociális izoláció hatása a kognitív funkciókra még nem teljesen tisztázott. A legtöbb kutatás hosszú távú méréseket végez, és az általános eredmény az, hogy egy aktív szociális élet általában magasabb szintű kognitív funkciókat vonz maga után -ez logikusan következtethető a korábban említett információkból, miszerint most kevesebb dologra kell(ene) figyelnünk. Amikor aktívabb szociális életet élünk, az agyunk folyamatosan terhelve van, így a kognitív funkciók is edzésben vannak. Idős embereknél figyelték meg ezt leginkább, tehát akik korábban és a vizsgált időszakban is aktívabb szociális életet éltek, azok idősebb korukban is fittebbek voltak szellemileg. Természetesen a szociális izoláció okozhat depressziót is, ami sok szinten hathat kedvezőtlenül a  kognitív funkciókral, például az alvás minőség romlásán keresztül. 

Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy a mostani helyzet nem tisztán szociális izoláció, hanem fizikai, hiszen virtuálisan továbbra is tudjuk tartani a kapcsolatot kollégáinkkal és barátainkkal. Persze nem ugyanaz a helyzet, amikor valaki napi szinten sokat jár emberek közé.

A mostani állapotra még nem igazán volt példa korábban, ezért egy érdekes kutatási kérdés lehet, hogy ez a fajta izoláció vajon mennyiben fogja befolyásolni hosszútávon a kognitív készségeinket. 

Milyen napi rutint érdemes kialakítanunk, hogy csökkentsük az esetlegesen kialakuló mentális és lelki nehézségeket?

Nekem többen javasoltak egyfajta motivációs rendszert, írjak listát a napi teendőimmel prioritás szerint, és ha 1-2 hétig sikerül tartani a napi rutint, megjutalmazom magam egy-két extra szabadnappal. Személy szerint már az első héten csődöt mondtam, egyáltalán nem könnyű átállni egy másfajta életre, és rengeteg nem betervezett tevékenység is közbeszólhat (pl. segítenünk kell a szüleinknek vagy a szomszédoknak a bevásárlásban)
Azt tudnám javasolni, hogy érdemes felmérni, hány dolgot tudunk egy adott nap elvégezni, ez általában 3-4 dolog, pl. egy fejezet elolvasása, egy rövid esszé megírása, stb. A karantén közeledtével rengetegen álltak elő különféle hasznosabbnál hasznosabb és kellemesnél kellemesebb otthon is elvégezhető program javaslattal. Ezek szerintem nagyon jók, de azért nem kell túlságosan stresszelni magunkat, ha nem vagyunk elég produktívak és nem használunk ki minden felszabadult percet arra, hogy megtanuljunk egy új nyelvet vagy többet jógázzunk vagy kezdjünk el festeni. Teljesen rendben van ebben a helyzetben, ha néha egyszerűen semmit sem csinálunk. Persze itt is kiemelném, hogy a legjobb lenne megtalálni egy arany középutat, nem hiszem, hogy ilyenkor még azzal is kell nyomasztani magunkat, hogy nem vagyunk elég aktívak, de nagyon kell vigyázni, hogy ne süppedjünk állandó semmittevésbe, még akkor sem, ha nincs kötelezően elvégzendő feladatunk esetleg. Megint hangsúlyoznám, mindenki más és más. Valaki egy hét alatt kialakít egy számára tartható napi rutint, valakinek ehhez több idő kell.
A lényeg, hogy ne adjuk fel. 

Hosszú távon milyen társas, interakciós problémák merülhetnek fel a bezártság miatt?

Mindenki másképp éli meg a jelenlegi helyzetet. Egy introvertált személynek könnyebb most otthon lenni, bár nagyon ritka az, hogy valaki egyáltalán nem igényli a társas interakciót. Másoknak viszont borzasztóan nehéz, hogy egyik napról a másikra nem találkozhat a barátaival és nem vehet részt programokon. Ez utóbbi abba is átcsaphat, hogy valaki elkezdi tagadni a helyzetet. Nem érti, hogy miért kell a fél életét feláldozni hirtelen. Nekik ez a helyzet nagyon nagycsapás. Emiatt hihetetlenül fontos, hogy most mindenkivel empatikusan próbáljunk viselkedni. Tartsuk meg a saját határainkat, de kiemelten figyeljünk oda a kapcsolatainkra. Lesznek olyan társas viszonyok, amik most megerősödnek, és lesznek olyanok, amik megsínylik ezt az időszakot.

Mely korosztályokat érint a legsúlyosabban a karantén állapot?

Elsősorban a gimnazista korosztályt (fiatal tinédzser, késő tinédzser) említeném. A hét-nyolc éves gyerekeknek is nehéz lehet, hiszen valószínűleg sokat unatkoznak délutánonként, az online órák végén. Ők azonban még nem élnének olyan intenzív szociális életet, mint a kamaszok. Nagy részük pont ebben az életszakaszban alig várja, hogy iskola után is együtt lehessen az osztálytársaival. Ráadásul ilyenkor aktívan változnak a lelki folyamatok is. Sokkal intenzívebben élnek meg mindent, és gyakran konfliktusos az együttélés a szülőkkel. Ilyenkor különösen fontos lenne nekik, hogy átmehessenek a barátokhoz, barátnőkhöz. Vannak már közöttük fiatal párkapcsolatban élők is, akiknek ez különösen megterhelő lehet, hiszen még nem lakhatnak együtt, de most nem is találkozhatnak. A végzős gimnazisták az utolsó közös osztályélményeiket veszítik el. 

Milyen asszertív, konstruktív feszültség kezelési technikát használhatunk otthon?

Ha egyedül vagyunk, próbáljuk meg racionális szinten tartani a napi rutint, azt is beépítve, hogy nekünk mi esik jól egy napban. Érdemes felállítani egy prioritási listát. Végigvenni, hogy mi az, amit a héten szeretnénk véghez vinni. Ilyen lehet annak a betervezése is, hogy milyen rendszerességgel hívunk fel barátokat, családtagokat. Ezek kapaszkodók a mindennapokhoz, hogy ne teljen az idő bármilyen cél nélkül. A kommunikáció beépítésével biztosíthatjuk, hogy nem kell egyedül éreznünk magunkat ebben a helyzetben sem. És nem kell mindent félretenni egy ilyen online beszélgetés során, szerencsére a webkamera jelenléte sokat segít. Én például sokszor főzök vagy vacsorázok együtt a barátaimmal esténként. Olyan is van, hogy felhívjuk egymást, valamelyikünk épp a szekrényében tesz-vesz, a másikunk növényeket ültet és csak úgy együtt vagyunk picit ebben a furcsa helyzetben.  A családoknak pedig érdemes játékos szabályokat kialakítani. Kitalálni, hogy ki hogyan tud segíteni a házimunkában, a szülők mennyire vesznek részt a házi feladat megírásában. Fontos tartani azokat a határokat, amiket az iskolában is felállítottak, tehát oda kell figyelni, nehogy végül a szülők készítsék el az összes iskolai feladatot. Olvastam egy érdekes példát. Egy háromgyerekes családnál elkezdték besorolni a gyerekeket, hogy például ki a legsegítőkészebb gyerek aznap, és ez alapján a legkevésbé segítőkésznek kellett mosogatnia vacsora után. Ennek az lett az eredménye, hogy a szülők mosogattak, mert nagyon jó motivációként hatott ez a struktúra.

Hogyan hatnak a betegségről folyamatosan megjelenő cikkek az emberekre?

Fontos, hogy eleget tájékozódjunk, de az állandó  negatív hírek nem hatnak túl jól a lelki világunkra. Én azt javaslom, hogy a hírfogyasztásra is találjunk ki egy betartható tervet. Reggelente semmiképp ne az legyen az első dolgunk, hogy végigpörgetjük a rendkívüli híreket, amikben leírják a halálos áldozatok és új megbetegedések számát. Hírolvasásra próbáljunk meg meghatározni egy időkeretet, mondjuk egy-másfél órát naponta, és ezt tartsuk szigorúan. A fennmaradó időben próbáljunk meg mással foglalkozni. Természetes, hogy a fertőzés kirobbanása után az első két hétben mindenki szinte kizárólag erről beszélt. Lassan azonban eljutunk egy olyan fázisba, hogy megszokjuk az új életkörülményeket, ezért fontos az, hogy tájékozódjunk, de csak a hiteles hírforrásokból és próbáljunk a nap többi időszakában a saját feladatainkra és  kikapcsolódásunkra koncentrálni. Kiemelném annak a jelentőségét, hogy híreket ne közvetlenül felkelés után, vagy lefekvés előtt olvassunk. Kezdjünk reggel egy kis tornával, meditációval, vagy bármi mással ami ilyenkor jól esik . Este pedig amiatt szükséges mással foglalkozni, hogy ne a nyomasztó információkkal a fejünkben aludjunk el lehetőleg.

Kialakult már eléggé a félelem az emberekben a betegségtől annyira, hogy emiatt betartsák a szabályokat?

Én személy szerint nagyon ritkán hagyom el a lakást, de amikor kimegyek, azt tapasztalom, hogy még nem igazán alakult ki ez a félelem. Úgy látom, hogy jelenleg két tábor van. Van az, amelyik nagyon szorong, és ha ki is megy, mindenkitől öt méter távolságot tart, maszkot és kesztyűt visel, és van, az a csoport, aki egyelőre nem veszi komolyan a veszélyt. Ők azok, akik most parkokban csoportosan piknikeznek, vásárolgatnak, minden védőfelszerelés nélkül. Az is feltűnt, hogy a vírus kirobbanásakor mindenki nagyon megijedt, de a hazai számokat tekintve még mindig nem olyan drámai a helyzet mint például Olaszországban. Olyan ez, mint a vihar előtti csend. Mivel a legtöbb embernek nincs tünete, ezért gyakran el is felejtjük, hogy mennyire komoly az aktuális helyzet. A félelem valószínűleg akkor fog igazából kialakulni, amikor elkezdenek megemelkedni a számok. Ez persze veszélyes és kár lenne megvárni a tömeges  megbetegedéseket a szabályok betartásával, ahogyan például Olaszországban tették.

Hogyan hat a családokra, hogy a fiatalok nem látogathatják az időseket?

Ez az egyik legnehezebb aspektusa a kialakult helyzetnek. Amellett, hogy nem tudunk hozzájuk látogatóba menni, nekik nagyon hiányoznak a vásárlás adta kimozdulási és programlehetőségek. Most mindez számukra megszűnt. Nekünk, fiataloknak sokkal könnyebb otthon elfoglalni magunkat, van tanulnivalónk, munkánk, feladatunk. Nekik, különösen az egyedül élő időseknek most gyakorlatilag semmi nem maradt. Ők most be vannak zárva és ezt nagyon nehezen viselik. Ezért is van, hogy közülük sokan a fertőzést kockáztatják és elmászkálnak otthonról, csak ne kelljen egyedül lenniük hónapokig. Emiatt rájuk kell a legjobban figyelni, mert ez nekik embert próbáló időszak. A legtöbb önkormányzat igyekszik segítséget nyújtani az időseknek a bevásárlással, de ez nem biztos, hogy elég.

Én alternatív megoldásnak azt találtam ki, hogy videóhívással felhívom a nagymamámat és „közösen főzünk”, közben beszélgetünk.

Azt veszem észre, hogy most még többet is beszélgetek vele, mint általában, mert rendszeresebben telefonálunk. Az, hogy most fokozottabban kell figyelnünk egymásra, még jól is elsülhet.