Senior diákunk, Mark Rogers 2016 ősze óta végez játékelméleti kutatásokat és most júliusban Párizsba utazott, hogy egy nemzetközi konferencián mutassa be munkáját.
Mark a Magyar Tudományos Akadémia Játékelméleti Kutatócsoportjánál Kóczy Á. Lászlóval és Petróczy Dóra Grétával együtt dolgozva abban a témában végzett kutatást, hogy miként alakulhat az Európai Unió Tanácsában a hatalommegoszlás, ha a Brexit hatására egy újabb tagállam dönt a kilépés mellett.
Július 10-13. között diákunk Párizsban járt, hogy a 18. Annual Meeting of the Association for Public Economic Theory nemzetközi konferencián ismertesse a kutatás eredményeit egy előadás keretében. A párizsi konferenciára a világ minden tájáról – keletről és nyugatról, az Egyesült Államoktól Japánig – érkeztek résztvevők, többek között olyan neves brit és amerikai egyetemek képviseletében, mint Oxford, a Columbia vagy a New York University, hogy olyan témákban adjanak elő, mint a munkagazdaságtan, az adózás, a jog és az ökonómia, a politikai gazdaságtan és a szavazás, vagy éppen a játékelmélet.
Mark számára a párizsi út több tekintetben is nagy élményt jelentett. Először is mert lehetőséget kapott arra, hogy nemzetközi közönség előtt prezentálhassa kutatását és eszmecserét folytathasson azokkal az akadémikusokkal, akik jelen voltak az eseményen és nagy érdeklődéssel fogadták előadását. Mindemellett három napon keresztül számos előadáson vehetett még részt. A játékelméleti témájúakat élvezte a leginkább, különösen az Európai Unióba érkező bevándorlók elosztását a működési mód tervezés segítségével hatékonyabbá tevő rendszerről, a közösségi hálózatok és a minimálbér kapcsolatáról, valamint a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló előadásokat.