Ki a bölcs? Aki minden embertől tanul.
Pirké Ávot
Az atyák bölcs tanításai: 3:1
Még decemberben a Milestone alapítói a Nyugat-Londoni Zsinagóga meghívására a brit fővárosba látogattak. Viszonzásképpen most mi láttuk vendégül a zsidó reformgyülekezet képviselőit és tagjait Budapesten, hogy elmélyítsük barátságunkat és együttműködésünket, amely ‘Tudáskikötő 2020 – Közösség a változásért’ stratégiai programunk részeként jött létre közös célból, a Londonban élő magyarok közösségének építése érdekében.
Vendégeink Intézetünkbe tett látogatása alkalmából Adam Solin, Rosalid Copisarow és David Mitchell rabbi a Nyugat-Londoni Zsinagóga képviseletében partneri szerződést írt alá a Milestone-nal és ösztöndíjakat ajánlottak fel diákjainknak abból a célból, hogy a jövőben minél több magyar zsidó növendéke lehessen nemzetközileg elismert oktatási programunknak.
A partnerségről és a Lyons-ösztöndíjakról szóló megállapodás aláírását követően Léderer Dániel Ariel Pollak rabbival juharcsemetét ültetett, az elsőt a Milestone leendő campusának fái közül. Ariel Pollak, a Nyugat-Londoni Zsinagóga magyar származású, Berlinben élő rabbija, aki ebből az alkalmából látogatott haza, a szimbolikus esemény előtt áldást mondott és a zsidó tradíciókra, valamint a Tórára utalva arról beszélt, hogy a fa a tudást és a fejlődést szimbolizálja a két szövetségre lépő fél kapcsolatában.
Londoni barátaink ajándékkal is megleptek minket. Magyar származású nagyapja, Otto Rosmarin emlékének adózva David Mitchell rabbi családjával zsidó hitről, kultúráról és történelemről szóló könyveket adományozott könyvtárunknak.
A Milestone Intézetnek adományozott könyvek
A társulási szerződés aláírás
A rendezvényen készült fotókat Junior diákunk, Győri András készítette.
További információk a Lyons-ösztöndíjakról: https://archive.milestone-institute.org/…/432-lyons-scholarship-for-…